FAM-nak elege van a „faskókból” – nekem pedig az efféle nyomorult világértelmezésekből van elegem

„Elég volt a faskókból, belőletek, jelképeitekből, értékeitekből, történelmetekből, mindenből” – írta a minap Farkas Attila Márton (FAM) vallástörténész és publicista. És esszéista és egyiptológus, Puzsér Róbert jó barátja. Talán leginkább ez utóbbiról ismert. Nem nekem írta (bár közvetve nyilván nekem is szól), hanem valakinek, aki kommentelt az egyik posztja alá. A faskó a fasiszta becézése, ha valaki nem tudná. FAM volt már minden, szélsőjobbos, szélsőbalos, most éppen nem tudom, micsoda. Ha Puzsér Róbertet veszem alapul, akkor most valamiféle polgári ellenálló lehet. De mindezek mellett és felett buddhista, bár igazán nem tudom, hogy ez esetében mit jelent. Évtizedek óta tanít A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán buddhista vallástörténetet és egyéb ehhez kapcsolódó tárgyakat. Engem is tanított például egy volt munkásőr annak idején a gimnáziumban, rajzot és művészettörténetet oktatott, nem volt rossz tanár, de hát alapvetően munkásőr maradt tudatilag a rendszerváltozás után is. Ezt csak azért említem, mert önmagában az, hogy valaki például egy buddhista főiskolán tanít, még nem jelent semmit az illető tudatállapotára nézve. Ahogy az sem, ha egy katolikus egyetemen teszi valaki ugyanezt.

Legutóbb a Hotel Lentulai című műsorban láttam, ahol kedélyesen elcsevegett Lentulai Krisztiánnal mindenféléről. Szokta mondani, hogy ő mindenkivel leáll dumálni, nácival és komcsival, anarchistával és libsivel egyaránt. Dicséretes tőle, magam is így vagyok ezzel. Lentulainak azt valamiért nem említette, hogy elege van belőle, a jelképeiből, az értékeiből, a történelméből és mindenéből. Vagy azért nem, mert a műsor felvételekor még nem volt elege ezekből, vagy azért, mert ugyan már akkor is elege volt a fentiekből, de valamiért ezt mégsem közölte a műsorvezetővel. Ő tudja, miért nem. Tehát az a helyzet, ahogy látom, hogy FAM-nak elege van a faskókból. Azt nem árnyalja, hogy szerinte kik a faskók, de ez nem is várható el egy rövid kommentben. De tulajdonképpen mit jelent az, hogy faskó? Miről ösmerszik meg a faskó? És fontos ez egyáltalán? Nem, nem fontos. Tényleg nem. Nem számít, mit gondol FAM a faskókról, az sem számít, hogy mit gondolok FAM-ról, semmi efféle nem számít.

Erről ennyi elég is, azzal a kitétellel, hogy egy buddhizmus iránt feltűnő érdeklődést tanúsító embernek igazán tudnia kéne, hogy amikor azt mondja, hogy elege van a faskókból, akkor a tudatában zajongó faskókból van elege. A külvilágban uralkodó zűrzavar a tudat projekciója, tehát a zűrzavar a tudatban van. Minden valamirevaló szellemi ember számára evidencia, hogy a világgal nincs mit kezdeni, az nem javítható, legfeljebb átmeneti, ideiglenes aládúcolások lehetségesek, semmi több. Ezt nevezzük elég felületesen történelemnek, amire elég csak egy pillantást vetni ahhoz, hogy lássuk, mit is jelent ez. De mindez végső soron tényleg nem érdekes, bármilyen kegyetlenül is hangzik. Tízmilliók szenvedése és halála a folyamatos háborúk permanens poklában, végső soron értelmetlenül. 

A világot nem a politika aktuális erővonalai határozzák meg, még csak nem is a mindenkori gazdasági folyamatok, hanem valami egészen más. Mégis miért él az ember ezen a nyomorult árnyékvilágon? FAM-nak elege van a faskókból, nekem pedig az efféle nyomorult világértelmezésekből van elegem. 

A helyzet az, hogy ma a tudatunkat a háborús logika határozza meg. Vagyunk mi, és vannak az ellenségeink. Ennek a háborús logikának van alapja, csak nem feltétlenül abban a formában, ahogy azt általában használjuk. Sok alusisakos, konteóhívő futóbolond motyogja régóta, hogy a valódi háború a tudatunk birtoklásáért és a lelkünkért folyik.

Már rég nem az az igazi kérdés, hogy valaki liberális-e vagy kommunista, kereszténydemokrata vagy anarchista. Az az igazi kérdés, hogy milyen viszonyban áll az élet és a valóság alapkérdéseivel. Ez az egyetlen lényeges kérdés, és minden más részletkérdés, akkor is, ha első és második ránézésre nagyon fontosnak is tűnik. Az emberi gyarlóságok tárháza igen gazdag. Lopunk, csalunk, hazudunk, ahogy a csövön kifér, mindenki a vérmérsékletének és a lehetőségeinek megfelelően űzi ezeket a nagy hagyománnyal bíró sportágakat. Sokan látják pédául úgy, hogy a NER tágas holdudvarában jelentős mértékben elharapózott a lopás, a csalás, a hazugság. Ebben van igazság, senkinek nem kéne úgy tennie, mintha nem így lenne. Elharapózott, de még mennyire. Ne kerülgessük már a forró kását, a kutya úristenit neki.

Ó, dehogy. Ez még viccnek is rossz. A NER tágas holdudvarában jócskán akadnak olyanok, akik igyekeznek a lehető legtöbbet elvenni abból, amihez semmi közük, ami nem az övék. Nem helyeslem. Egyáltalán nem. Nádas Péter egyik esszéjében olvastam valamikor a francia mondást, mely szerint van az a fajta ember, aki elmegy a sajtpiacra, ahol sajtot akar, de a sajt árát is akarja, és még a sajtárus asszony picsáját is akarja. Sokan gondolkodnak így a NER berkeiben is. Megint csak azt tudom mondani, hogy nagyon nem helyeslem. Tetemesek a gondjai tehát azoknak a jobboldali szavazóknak, akik nem óhajtják a homokba dugni a fejüket. 

De van itt még valami, valami olyasmi, amiben első látásra nincs logika, ami nem következik racionálisan a fentiekből, de különös módon mégis következik. Az a valami pedig az, hogy a gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER mindezzel együtt az emberi térfogat határain belül működik, amely emberi térfogatba sok minden belefér. Mi minden bele nem fér az emberi térfogatba, ha jobban belegondolunk. Amivel nem akarom zárójelbe tenni, relativizálni a NER mégoly súlyos gyarlóságait, hanem csak azt mondom, hogy ezek az emberiséggel egyidős, nagyon is jól ismert gyarlóságok.

Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Nincs emberi térfogata. Olyan, mint Michael Ende A Végtelen Történetében a Semmi, ami komótosan felzabálja a világot. Végső soron tehát arról van szó, hogy ma a Valami áll szemben a Semmivel. A Valami nem ilyen vagy olyan, nem jó vagy rossz, hanem valamilyen. Legalább valamilyen. A Semmi viszont semmilyen. Ma az az eldöntendő kérdés, hogy maradjon-e a világ valamilyen, vagy legyen semmilyen. Ez újszerű kérdés, soha ilyen kérdést nem kellett feltennünk magunknak. Látszólag egyszerű kérdés, de közben nagyon is bonyolult, mert sokszor a semmilyen látszik valamilyennek és a valamilyen semmilyennek.

A kérdés nemcsak Magyarországon aktuális, hanem a világon mindenhol. Amikor Farkas Attila Márton azt írja, hogy elege van a faskókból, tanúbizonyságát adja annak, hogy bizony fáziskésésben van. Ezen rég túlvagyunk, ennek már semmi aktualitása nincs. Arra a kérdésre kell itt ma válaszolni, hogy…, de nem ismétlem meg sokadszorra. Nem a MÁV, nem az egészségügy, nem az oktatás, nem Mészáros Lőrinc, nem a Gucci, nem a Lamborghini, nem a magánhelikopter, nem a luxusapartman itt az igazán lényeges kérdés – értsük jól. Nagyon nehéz jól érteni, tudom. Embertelenül nehéz. Nem igazán könnyítette meg itt senki a megértést az utóbbi években. A Valamilyen könnyen képes belecsúszni a Semmilyenbe, ezt jó, ha megértik mindazok, akiknek köszönhetően ilyen kurva nehéz ma beszélni erről. A diskurzusnak jól láthatóan nincs már semmi értelme, a Semmivel amúgy is lehetetlen diskurálni. 

Viszont emlékeztetném az illetékeseket arra, amit a Ryan közlegény megmentése című filmben súg a halálosan sebesült Miller százados a megmentett közlegénynek: légy méltó rá.

***

(Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner)